A szenvedélyek labirintusa

A Franco-diktatúra utolsó éveiben erőre kapó „La Movida” elnevezésű ellen-kulturális mozgalom népszerű melegduójának (Almodóvar & McNamara) tagjaként ismertté vált ócskapiacos-telefonközpontos-amatőrfilmes őszseni első nagyjátékfilmje (Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből) még csupán a szex+zene+drogok szentháromságát ízlelgette, következő alkotása azonban jóval messzebbre merészkedett. Történetünk Madridja szexuálisan frusztrált hiperfalu, ahol perverz patyolatosok, orvostudományt hallgató meleg iszlám terroristák (Banderas jaj, de édes!), frigid szexológus apával nehezített nimfomán énekesnők (Cecilia Roth - Mindent anyámról), nemi identitászavarral küszködő tiráni trónörökösök és csiricsáré életvidámak botlanak egymásba utcán, taxiban, rendelőben, koncerten, repülőtéren. A látszólag összefüggéstelenül csapongó cselekmény valahol a vágy és a tudat határán játszódik, a színészi játék és a párbeszédek régen (pontosan 1982-ben) látott életet és színt visznek a történetbe, s mikor végül a film legnagyobb rejtélyére - hogyan lett Sexilia nimfomán? - egy zseniálisan komponált álomjelenetben találunk választ, egyértelművé válik, hogy Luis Bunuel méltó követőjéhez és utódjához van szerencsénk. Bár a magyar fordítás nem adhatja vissza maradéktalanul a pasota szleng ízét, Almodóvar zenei- és Benny Hill-betétekkel tarkított világa így is lehengerlő tempójú és humorú, az albérleti alvósejtként működő iszlám terroristák jelenléte pedig még M-11 után sem bántó. Szex, szerelem, gyengeelméjűség - Mindent hazámról.