Napos oldal

est.hu:
9/10
|
olvasói
7/10 (65)
David O. Russell, olyan férfias filmek rendezője, mint a Sivatagi cápák vagy a The Fighter – A harcos, meglepő módon egy romkommal jelentkezik, melynek ráadásul (Matthew Quick regénye alapján) még a forgatókönyvét is ő írta.
Arra azonban, hogy nem tucattermékkel van dolgunk, David O. Russellen kívül Jennifer Lawrence neve is garancia. Az ifjú tehetség ugyanis a blockbusterek (Az éhezők viadala, X-Men – Az elsők) mellett eddig csak fajsúlyos alkotásokban (A hallgatás törvénye, A hódkóros) tűnt fel. Mellette pedig igazi nagyágyúk (Bradley Cooper, Robert De Niro, Chris Tucker) mutatják meg, milyen az élet napos oldala.
 
Főhősünk, Pat számára ugyanakkor történetünk kezdetén az élet minden, csak nem napos. Nemrég jött ki egy pszichiátriai intézetből, ahol mániás depresszióval és bizonyos erőszakos dühkitörések miatt kezelték. Szülei gondjaira van bízva, és se munkája, se párkapcsolata, se élete nincsen. Célja, hogy újra összeszedje magát – legfőképpen azért, hogy ismét összejöhessen volt feleségével. 
 
Ekkor ismerkedik meg barátja sógornőjével, Tiffanyvel, akivel – rokonlelkek lévén – rögtön egymásra hangolódnak. A lány is elég zűrös, problémái vannak és nemrég vesztette el az állását. Pat Tiffanyt arra akarja használni, hogy közvetítsen közte és exneje között, a lány pedig cserébe azt kéri: induljon el vele egy táncversenyen. A férfi rááll, és a próbák alatt még közelebb kerülnek egymáshoz. Olyannyira, hogy lassan nehéz eldönteni, hogy Pat számára Tiffany egy barát, nagy B-vel vagy maga a nagy Ő. 
firkász
2013.01.07
|
Silver Linings Playbook
amerikai vígdráma, 122 perc, 2012
Miután Pat kijön egy pszichoterápiás intézetből, visszaköltözik a szüleihez és megpróbálja rendbe hozni kapcsolatát az exfeleségével. A gond csak az, hogy közbejön egy tűzrőlpattant, problémás leányzó...
Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2013. január 10.
(11 kép)


Film premierek

Toy Story 4.

amerikai animációs film, 100 perc, 2019

Casanova - Az utolsó szerelem

francia történelmi dráma, 98 perc, 2019

Gyerekjáték

amerikai horror, 90 perc, 2019

Csekély esély

amerikai vígjáték, 125 perc, 2019
Játék
Egy nehéz sorsú zenész hirtelen felfedezi, hogy ő az egyetlen ember a Földön, aki emlékszik a Beatles zenéjére.
Filmek a TV-ben
18:10
Elveszve az Amazonasnál
német film, 2013
18:25
A szökevény
amerikai akciófilm, 1993
18:30
Collateral - A halál záloga
amerikai thriller, 2004
18:30
Scooby-Doo és a madárijesztő
amerikai animációs film, 2013
18:40
Igazság - A CBS-botrány
amerikai filmdráma, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.