Kvartett – A nagy négyes

est.hu:
7/10
|
olvasói
4/10 (15)
A tavalyi év a Tétova félrelépőkkel, a Keleti nyugalom – Marigold Hotellel és az Együtt élhetnénkkel jórészt a gerontokomédiáké, azaz az idősebb generáció félelmeit, problémáit, örömét és bánatát megfogalmazó dramedyké és vígjátékoké volt.
Dustin Hoffman (olyan filmek Oscar-díjas sztárja, mint az Esőember vagy a Szerelem második látásra) hivatalos rendezői bemutatkozása pedig sajátságos közegükben, egy öregek otthonában mutatja be a szépkorú hősöket.
 
A Kvartett központi figurái, a hetvenen felüli Jean, Reggie, Wilfred és Cissy egy olyan speciális intézmény lakói, mely kifejezetten komolyzenészekről és operaénekesekről gondoskodik utolsó éveikben. A Verdi születésnapjára készülő otthonba Jean érkezik legutoljára – az egykori díva igencsak fent hordja az orrát, ám ettől még érkezése alaposan felkavarja az állóvizet a bentlakók körében. Régóta pihenő csatabárdokat ásnak megint elő, rég elfeledett történetek forognak újfent közszájon, régi titkok pattannak ki újra (köztük például az, miért is szakított olyan gyorsan annak idején Jean és exférje, Reggie). 
 
A zongorista Oscar-díjas forgatókönyvírója, Ronald Harwood darabján (mely A nagy négyes címmel jelenleg is sikerrel fut az egyik pesti színházban) alapuló alkotásban azonban nem is a kusza viszonyok a legizgalmasabbak, hanem az, hogyan védekeznek a hősök az öregkor ellen. Valaki magába zárkózik, valaki a világot szűri ki, valaki az erőltetett, túlfűtött szexualitást választja – a végére azonban mindenki előbújik a csigaházából. 
fürkész
2013.01.18
|
Quartet
angol vígjáték, 95 perc, 2012
Egy idős operaénekesekből álló kvartett nem mindennapi fellépésének története.
Rendező:

Dustin Hoffman

Színész:

Maggie Smith
(Jean Horton)

Billy Connolly
(Wilf Bond)

Michael Gambon
(Cedric Livingston)

Tom Courtenay
(Reginald Paget)

Pauline Collins
(Cissy Robson)

Andrew Sachs
(Bobby Swanson)

Trevor Peacock
(George)

David Ryall
(Harry)

Michael Byrne
(Frank White)

Forgalmazza: ADS Service
Bemutató: 2013. január 24.
(10 kép)


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
18:05
Felhőatlasz
amerikai-német fantasy, 2012
18:20
Az utolsó fa
angol film, 2019
18:45
Felforgatókönyv
amerikai vígjáték, 2006
18:55
Érkezés
amerikai sci-fi, 2016
18:55
Iván
szlovén film, 2017
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.