Csapda

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (23)
2013 Dwayne Johnson éve lesz. Akárhogy is számoljuk, nyárig szinte minden hónapra jut majd egy új filmje a Sziklának. G.I. Joe 2., Halálos iramban 6., Izomagyak és most, a sort nyitó Csapda. Ha nem vigyáz, még a végén ráununk.
Persze ettől azért annyira nem kell félnünk, mert már itt bizonyítja, hogy képes még meglepni minket. A Csapda első akciójelenetében például kapásból jól elpáholja őt néhány senkiházi, ráadásul végig olyan arckifejezéseket vág, hogy szinte elhisszük neki azt is, hogy nem komplett maffiacsaládokat eszik reggelire. Új filmjében egy felelős családapát (!) alakít, akinek a fiát bepalizzák, és drogterjesztés miatt lesittelik. Az apja vádalkut köt: amennyiben fel tud dobni egy nagymenő tagot a drogmaffiából, a fiú kisétálhat a dutyiból. Csakhogy ehhez nem árt beépülni az alvilágba, de egy jó ötletnek köszönhetően a dolog könnyebben megy, mint gondolná.
 
A Csapda egyszerre próbál családi dráma, krimi és akciófilm is lenni, csak valahogy a műfaji kikacsintások közepette nem találja önmagát. Drámának túl sekélyes és semmitmondó, kriminek túl egyszerű, egy akciófilmhez képest pedig túl kevés benne az akció. Persze értékeljük a Szikla színészi erőfeszítéseit, és a film végi kamionos zúzás tényleg ott van a szeren, de mindezt láttuk már jó párszor. Azért szerencsére egyáltalán nem fáj a Csapda, sőt olykor kifejezetten szórakoztató, viszont a kevesebb ezúttal is több lett volna. 
Tulu
2013.03.04
|
Snitch
amerikai-Egyesült Arab emirátusok-beli akciófilm, 112 perc, 2013
Egy apát beépít a drogmaffiába a rendőrség, hogy ezzel segítsen kiszabadítani a fiát, aki drogkereskedésért került rács mögé.
Rendező:

Ric Roman Waugh

Színész:

Dwayne Johnson
(John Matthews)

Barry Pepper
(Cooper ügynök)

Susan Sarandon
(Joanne Keeghan)

Benjamin Bratt
(Juan Carlos 'El Topo' Pintera)

Jon Bernthal
(Daniel James)

Michael Kenneth Williams
(Malik)

Rafi Gavron
(Jason Collins)

Melina Kanakaredes
(Sylvie Collins)

Nadine Velazquez
(Analisa)

Forgalmazza: Big Bang Media
Bemutató: 2013. március 7.
(7 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Pomádé
amerikai zenés film, 1978
18:10
Dr. Hope: Egy asszony nem adja fel 2.
német életrajzi filmdráma, 2009
18:20
Millió dolláros bébi
amerikai filmdráma, 2004
18:40
Pokolfajzat
amerikai akciófilm, 2004
18:45
Cliffhanger - Függő játszma
amerikai akciófilm, 1993
Ma meg holnap látogatható még a World Press Photo kiállítás. Nézzetek meg mindent a világról! #worldpressphoto2019 #kiallitas #foto #fotokiallitas #kiallitasajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.