Óz, a hatalmas

olvasói
7/10 (16)
Kansas, Dorothy, boszorkányok, Over the Rainbow. Az Ózról még az is tudja, hogy micsoda, aki történetesen életében nem látta. Márpedig egy ilyen legendához nyúlni felér egy sajátos istenkáromlással. Úgy tűnik a Disneynél nem ijedtek meg...
...azonban náluk sem mentek el teljesen otthonról. Az Óz, a hatalmas nem a klasszikus mozi remake-je, hanem egyfajta előzményfilm, ami azt mutatja be, hogyan került kansasi bűvészként Óz a varázslatos mesebirodalomba. Egy fantáziavilágba teleportáló kislány helyett tehát maga a címszereplő lesz a főhős, a rajzolt háttereket pedig az Avatar és az Alice Csodaországban tehetséges díszlettervezői segítségével modernizálták, természetesen 3D-ben. A főszerepet James Franco kapta, akinek jól áll a bűvészkalap, a három boszorkányt olyan színésznők alakítják, mint Michelle Williams, Rachel Weisz és Mila Kunis, a betétdalt pedig Mariah Carey énekli. Ilyen hölgyek láttán ki a fene akarna visszamenni Texasba? 
 
A varázslatos filmet az a Sam Raimi (Pókember 1-3.) hozta tető alá, aki majdnem A hobbit rendezői székét is elnyerte, ám végül hoppon maradt. Most teljes mértékben kiélhette magát, és volt is miből gazdálkodnia. L. Frank Baum ugyanis annak idején másfél tucat Óz-regénnyel örvendeztette meg a nagyvilágot, tehát ha ez a mostani befut, bőven lesz miből folytatásokat készíteni. És egyszer talán még Dorothy is visszatér majd. 
Tulu
2013.03.04
|
Oz the Great and Powerful
amerikai fantasy, 130 perc, 2013
Egy pitiáner bűvész Kansasből átkerül egy varázslatos világba, ahol három boszorkány hatására választania kell: jó vagy nagy ember válik-e belőle?
Rendező:

Sam Raimi

Színész:

James Franco
(Oz)

Rachel Weisz
(Evanora)

Mila Kunis
(Theodora)

Michelle Williams
(Annie)

Abigail Spencer
(May)

Bruce Campbell
(Winkie kapus)

Zach Braff
(Frank)

Tony Cox
(Knuck)

Bill Cobbs
(Master Tinker)

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2013. március 7.

Műsoron a TV-ben

HBO 2
 2019.04.19., péntek, 17:15
 2019.04.20., szombat, 08:20
HBO 3
 2019.05.04., szombat, 06:00

Linkek


Kapcsolódó cikkek

(26 kép)


Film premierek

Látomás

francia-japán filmdráma, 109 perc, 2018

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983

Mia és a fehér oroszlán

dél-afrikai-francia-német családi film, 98 perc, 2018

Interjú Istennel

amerikai misztikus dráma, 97 perc, 2018

Hotel Mumbai

amerikai-ausztrál történelmi dráma, 125 perc, 2018

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Egy nő fogságban

magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2018

A gyászoló asszony átka

amerikai horror, 93 perc, 2019

Csodapark

amerikai-spanyol animációs film, 85 perc, 2019
Játék
Négy évet kellett várniuk a rajongóknak az Ivan & The Parazol legújabb lemezére.
Filmek a TV-ben
H
15
K
16
Sze
17
Cs
18
18:05
Férfias játékok
amerikai akciófilm, 1992
18:10
Igazából szerelem
angol-amerikai romantikus vígjáték, 2003
18:10
Női szívek
német vígjáték, 2014
18:15
Kutyák szigete
amerikai fantáziafilm, 2018
18:25
Pi élete
amerikai kalandfilm, 2012
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.