Riddick

olvasói
7/10 (28)
Kár lenne tagadni Vin Diesel érdemeit a filmművészet jobbá és sokszínűvé tételében, de azt valószínűleg ő sem vitatná, hogy olyan nagyon sok arca bizony nincsen neki. Igaz, árnyalatokat azért megfigyelhetünk: az immár harmadik részéhez érő…
Riddick-szériában például egyáltalán nem barátságos, sőt, meg sem próbál jópofa lenni, és ez kifejezetten áll neki. 
 
Bár Vin Dieselből a Fast & Furious-filmek csináltak szupersztárt, a szakma és a közönség már az első, a 2000-es Riddick-filmben, a Pitch Black - 22 évente sötétségben felfigyelt rá. A szerep annyira testhezállónak bizonyult, hogy a színész a kevésbé sikerült, barokkosan túlzó folytatás, a Riddick - A sötétség krónikája munkálati körül már producerként is tüsténkedett, sőt, annak bukása után sem állt le. 
 
David Twohy rendezővel már saját erőből készítették el a gyökerekhez visszatérő harmadik darabot, majdnem tíz évvel később. A „gyökerek” alatt a Pitch Black kihalt bolygójának erősen Nyolcadik utas: a Halál hangulatát értjük, több nappal az égen, fenyegető sötétséggel és mindenféle emberzabáló lénnyel, meg egy maroknyi túlélővel, akik az életben maradásért küzdenek, javarészt a különben ellenségnek tekintett kigyúrt főhős éjjellátó képességeire támaszkodva. Vagyis a harmadik rész az első rebootja, de ad némi kitekintést az előző folytatás eseményeire, és előremutat annyira, hogy akár egy negyedik rész is beleférjen, nem mellesleg van olyan eseménydús és véres, hogy önmagában is elég szórakoztató legyen.  
Vízer
2013.09.02
|
Riddick
amerikai sci-fi, 119 perc, 2013
Riddicket egy kihalt bolygóra száműzik, ahol mégis szörnyetegekkel találja szembe magát. Csak úgy menekülhet meg, ha erősítésként odahívja azokat a zsoldosokat, akik vadásznak rá.
Rendező:

David Twohy

Forgalmazza: Pro Video
Bemutató: 2013. szeptember 5.
(13 kép)


Film premierek

Jégvarázs 2.

amerikai animációs film, 103 perc, 2019

Valan - Az angyalok völgye

magyar krimi, 98 perc, 2019

Tudsz titkot tartani?

amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2019

Tejháború

izlandi vígjáték, 92 perc, 2019
Játék
Jack Malik csak egyike volt a sok sikertelen dalszerzőnek... legalábbis tegnapig. Egy különös áramkimaradást követően Jack (Himesh Patel) ugyanis arra eszmél, hogy ő az egyedüli az egész világon, aki emlékszik a The Beatlesre!
Filmek a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
18:10
18:30
Star Wars: Egy új remény
amerikai sci-fi, 1977
18:35
A hűtő
amerikai film, 2018
18:50
Idétlen időkig
amerikai vígjáték, 1993
18:50
2 kaliber
amerikai akciófilm, 2013
Ma került a mozikba, nézzétek az új magyar krimi-thrillert: Valan - Az angyalok völgye #valanazangyalokvölgye #moziajanlo #krimi #thriller #filmajanlo #izgifilm
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.