3D vetítések

Majd újra lesz nyár

olvasói
7/10 (36)
A fiatal amerikai lány, Daisy a vidéki Angliában tölti a vakációt, és egyre jobban érzi magát, miután megismerkedik egy helyes fiúval, Edmonddal. Az idillnek egészen drasztikus módon lesz vége: váratlanul kitör a III. világháború, ...
...és Daisynek (társaival együtt) bujkálnia és küzdenie kell az életben maradásért. S ha mindez még nem lenne elég, a zűrzavarban szerelmétől is elszakad – a lánynak így immár kettős a célja: túlélni a szörnyűségeket és ismét találkozni Edmonddal.

A Majd újra lesz nyár könyveredetije, Meg Rosoff alkotása ugyan tiniregény, ám komor disztópiává alakításán olyan szakemberek dolgoztak, mint például Tony Grisoni, a Félelem és reszketés Las Vegasban és a Tideland forgatókönyvírója. A főhőst pedig az a Saoirse Ronan alakítja, akinek mind a Gyilkos természet Hannájaként, mind A burok Melanie-jaként volt már alkalma nem kevés rutinra szert tenni, ami a küzdelem és a túlélés hiteles megjelenítését illeti. Ezúttal egy olyan rendező, Kevin Macdonald keze alatt teljesít, aki rátermettségét a zűrzavaros helyzetek ábrázolásában – Oscar-díjat érően – felváltva bizonyítja dokumentum- és játékfilmekben. 
 
firkász
2013.10.03
|
How I Live Now
angol thriller, 101 perc, 2013
Egy amerikai lány, aki Angliába utazik a családjával azon kapja magát, hogy körülötte kitört a III. világháború, és bujkálni kényszerül a túlélésért.
rendező:

Kevin MacDonald

Forgalmazza: Parlux Entertainment
Bemutató: 2013. október 3.

3D vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(20 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Az Éles Gábor Triót a névadó 2009-ben hívta életre Móré Attilával, azzal a céllal, hogy egy sajátságos zenei nyelvet beszélő alkotói közösséget hozzon létre, mely 2010-ben Szkladányi András basszusgitárossal egészült ki.
Filmek a TV-ben
H
14
K
15
Sze
16
Cs
17
P
18
Szo
19
18:10
Starsky és Hutch
amerikai vígjáték, 2004
18:15
Vadon
amerikai film, 2018
18:15
Hazugságok világhálója
amerikai thriller, 2018
18:25
Mindhalálig zene
amerikai musical, 1979
18:25
Everest
amerikai-izlandi-angol filmdráma, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.