Godzilla 3D

olvasói
10/10 (91)
Bevallom, számomra ez az év legjobban várt filmje, pedig nem vagyok oda sem a szörnymozikért, sem a gigászi költségvetésű amerikai remake-kért sem, de két érv is szól a Godzilla mellett. Az egyik a rendező, Gareth Edwards személye, a másik a sokat hangoztatott hűség az eredeti, 1954-es mű szellemiségéhez.
A brit Gareth Edwards 2010-es, elképesztő és zseniális, ráadásul minimális pénzből és gyakorlatilag házilag készült – és hozzánk eddig el nem jutott - Monsters című munkája után kapott lehetőséget egy ekkora és ilyen fontos film megrendezésére. Vagyis Edwards egyszerre lelkes, de tehetséges újonc, és a műfaj kiváló ismerője, másrészt a 60 éve útjára indult kaidzsu filmek „gazdája”, a japán Toho Stúdió csak azzal a szerződésbeli kitétellel adta át a megfilmesítés jogát az amerikai Warnernek, hogy az megtartja az eredeti történet kiindulópontját, annak üzenetét és szellemiségét, illetve Godzilla alakját, tehát köze nem lesz a Roland Emmerich-féle 1998-as rémséghez, ami legfeljebb a soundtracken szereplő Jamiroquai-szám miatt maradt emlékezetes.
 
Vagyis a címbéli szörny egy nukleáris katasztrófa szüleménye, maga is áldozat, aki aztán teremtői ellen fordul, és nincs, aki megállítsa, legfeljebb más szörnyek – ahogy azt a magyar sajtószöveg ígéri, vagyis bizony, lesznek más rémisztő teremtmények is, meg kétségbeesett katonai akciók és az egykori katasztrófához visszanyúló és a jelenig elvezető családi dráma, sötét hangulat és elgondolkodtató üzenet. Mindehhez olyan remek színészek asszisztálnak, mint Bryan Cranston, Ken Watanabe, Elizabeth Olsen vagy David Strathairn, és bár Hollywoodban képesek az aranyból is szart varázsolni, én ezúttal bizakodó vagyok! 
 
Vízer
2014.05.08
|
Godzilla 3D
amerikai-japán katasztrófafilm, 123 perc, 2014
Atombombával próbálták elpusztítani, de nem sikerült. Most rálép mindenre, ami él és mozog, és szinte lehetetlen likvidálni. Azért próbálkoznak.
Rendező:

Gareth Edwards

Forgalmazza: InterCom
Bemutató: 2014. május 15.
(11 kép)


Film premierek

Családi bunyó

amerikai-angol vígjáték, 108 perc, 2019

Itt járt Britt-Marie

svéd filmdráma, 94 perc, 2019

Apró mesék

magyar thriller, 112 perc, 2019

Szabadúszók

francia vígdráma, 122 perc, 2018

A királynő kutyája

belga animációs film, 92 perc, 2019
Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Filmek a TV-ben
22:45
Rossz tanár
amerikai vígjáték, 2011 (ism.)
22:50
Mary Shelley: Frankenstein
amerikai-angol thriller, 1994
22:55
Sikoly 3
amerikai horrorfilm, 2000
22:55
Árvaház
spanyol-mexikói horror, 2007
23:00
Columbo: Melegházi dzsungel
amerikai krimi, 1972
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.