Lavina

olvasói
9/10 (145)
Ruben Östlund már 2011-es Play című filmjével bizonyította, hogy a legjobb kortárs rendezők közé tartozik, és a Lavina csak megerősíti helyzetét, pláne, hogy a legfrissebb hírek szerint ez Svédország hivatalos Oscar-jelöltje.
Egy régi mondás szerint a legjobban egy közös utazás során ismerhetsz meg valakit, és ez filmbéli házaspárunkra is igaz. Hőseink, anyuka, apuka és két kisgyerek a francia Alpokba érkeznek síelni, és már a második napon történik valami, ami alapvetően változtatja meg a pár kapcsolatát. A közös reggeli során ugyanis hógörgeteg indul meg a terasz felé, ahol ülnek, mire az apa (Johannes Bah Kuhnke) ahelyett, hogy családját mentené, gyorsan eliszkol. A minilavina végül el sem éri a családot, csak a felvert porhó borítja be őket, és bár a feleség (Lisa Loven Kongsli) elsőre szemet hunyna a történtek felett, felbosszantja, hogy férje nem hajlandó beismerni hibáját, és innentől kezdve minden csak rosszabb lesz. 
 
Östlund, aki nem csak rendezte, de írta és vágta is a csodásan fényképezett filmet, elképesztően jó és pontos megfigyelő, és ezt a valójában banális esetet képes úgy felfejteni és megmutatni, hogy ezáltal a középosztály és a jóléti társadalom szépen tapétázott falán keletkezett apró repedéseket is feltárja, és nem utolsósorban izgalmassá és részben szórakoztatóvá, részben mindenki számára roppant kínossá teszi mindazt, amit látunk. Nem véletlen, hogy a film a 2014-es Cannes-i filmfesztiválon a Certain Regard szekcióban a Zsűri Díját nyerte el, és az Oscar-nevezés sem a semmiből jött. 
 
Vízer
2014.09.26
|
Turist
dán-norvég-svéd filmdráma, 118 perc, 2014
Egy svéd család egy francia síparadicsomban vakációzik, amikor egy lavina lecsap rájuk. Míg az anya a gyerekeit menti, a férj csak saját magát. A tragédiát mindnyájan túlélik ugyan, de a férj árulását nem könnyű helyrehozni...
Rendező:

Ruben Östlund

Forgalmazza: Másképp Alapítvány
Bemutató: 2014. október 2.
(6 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
23
K
24
Sze
25
Cs
26
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.