Sils Maria felhői

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (10)
Egy poros irattárban valószínűleg létezik egy kétharmados többséggel létrehozott törvény, amely kimondja, hogy minden korosodó színésznőnek jár legalább egy film, amelyben korosodó színésznőt alakíthat. Juliette Binoche számára most jött el ez a pillanat.
Maria Enders a pályája csúcsán túljutott színésznő, aki talpraesett személyi asszisztensével Svájcba érkezik egy díjátadóra, majd egy véletlennek köszönhetően ott is ragadnak, és egy váratlan szerepajánlat után egy, a hegyek között meghúzódó kis házban készülnek a továbbiakra. Maria élete első nagy szerepének a fordítottját kell eljátszania: a fiatal csábító helyett az érett, érzelmileg védtelen elcsábítottat, és ez megviseli őt. A film közepéig Binoche, és az itt meglepően jó Kristen Stewart párosa áll a történet középpontjában, később azonban valahogy kicsúszik az amúgy sem túl feszes sztori a rendező Olivier Assayas kezéből, és elmereng a celebkultuszon, a paparazzikon, a címbéli Sils Maria hegyen és annak ritka felhőképződményein, és egy csomó olyasmin, amit talán ki is hagyhatott volna.
Vízer
2014.12.19
|
Clouds of Sils Maria
francia-német-svájci filmdráma, 124 perc, 2014
Maria Enderst, a már befutott színésznőt felkérik, hogy játsszon annak a darabnak az újrarendezett változatában, amelyben korábban ő egy fiatal lányt játszott, akit öngyilkosságba kerget a főnöke. Most neki kellene a főnök szerepét eljátszania.
Rendező:

Olivier Assayas

Forgalmazza: Cirko Film
Bemutató: 2015. január 1.
(8 kép)


Film premierek

Men in Black: Sötét zsaruk a Föld körül

amerikai sci-fi vígjáték, 115 perc, 2019

Három egyforma idegen

angol dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Csillagok határán

amerikai-angol-francia-lengyel-német sci-fi, 110 perc, 2018
Játék
Öt év telt el azóta, hogy minden szupi-szuper volt, és a kockafejek most új fenyegetés elé néznek: LEGO® DUPLO® figurák űrből jött inváziója vár rájuk, akik olyan gyorsan pusztítanak el mindent, hogy az újjáépítés szinte lehetetlen.
Filmek a TV-ben
18:15
Zoe
amerikai sci-fi, 2018
18:15
Lassú vágta
amerikai romantikus dráma, 2018
18:25
Az admirális
holland történelmi kalandfilm, 2015
18:25
A bombák földjén
amerikai akciófilm, 2008
18:30
Scooby-Doo! Hold szörnyes őrület
amerikai animációs film, 2015
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.