Star Trek: Mindenen túl

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (26)
Az Enterprise csillaghajó és legénysége 50 éve indult első útjára, hogy küldetése során felfedezzen különös, új világokat, új életformákat, új civilizációkat találjon, és hogy eljusson oda, ahová még ember nem merészkedett.
Az évfordulót az új trilógia befejező részével ünnepeljük, az első két részt jegyző J.J. Abrams éppen amiatt a konkurens univerzum miatt távozott – már csak producerként van jelen -, melynek sikere annak idején a Star Treket is a mozi irányába terelte. A rendezői székbe Justin Lin ült, aki Halálos iramban-széria több részéért is felelt, így látványos akciójelenetekben garantáltan nem lesz hiány. A sztori megírásába Simon Pegg is besegített. Számára ez egy teljesen új műfaj, de jó eséllyel nem vette túl komolyra a dolgot, és a tőle megszokott humorból is becsempészett egy jó adagot a cselekménybe.
 
Bár az Enterprise mindenhova békés szándékkal érkezik, a legénység fel van készülve az ellenséges fogadtatásra. Ezúttal egy új, minden eddiginél elszántabb és félelmetesebb gonosszal, Krallal kell szembenézniük. A sminkesek igazán jó munkát végeztek, Idris Elba felismerhetetlen. Hőseinket a harcos Jaylah segíti, akit Madonna egykori táncosa, Sofia Boutella alakít. Mint mindig, Kirk kapitány most is az apja árnyékából próbál kilépni, a hajó és a legénység iránt érzett felelősség és a küldetésbe vetett hitt folyamatos önvizsgálatra készteti, a többiek vérmérsékletüknek és származásuknak megfelelően partnerek ebben. A Star Trek-rajongó Rihanna énekével bátorítja őket.
Hujber
2016.07.13
|
(16 kép)


Film premierek

Men in Black: Sötét zsaruk a Föld körül

amerikai sci-fi vígjáték, 115 perc, 2019

Három egyforma idegen

angol dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Csillagok határán

amerikai-angol-francia-lengyel-német sci-fi, 110 perc, 2018
Játék
AZ A BAAAJ... …hogy Kiki nem szeret kirándulni. És hogy anya mindig sokat dolgozik. És hogy a nagyi háza teli van pókokkal. És még annyi minden más is!
Filmek a TV-ben
21:55
Elfelejtett gonosz
amerikai thriller, 2017
22:00
Halálod napja
amerikai akciófilm, 2005
22:00
Gru
amerikai animációs vígjáték, 2010 (ism.)
22:15
7 vérfagyasztó nap
angol-amerikai akciófilm, 2018
22:30
Luna bosszúja
német kémfilm, 2017
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.