Halálos iramban 8.

est.hu:
6/10
|
olvasói
4/10 (36)
Mikor valakinek azt mondom, a hetedik rész hozta eddig a legtöbb pénzt a konyhára, általában az a reakció, hogy volt hetedik? És nem azért kérdezik, mert nem látták, hanem azért, mert már ők sem tudják számon tartani, hogy a hetediket látták.
2001-ben indult útjára a kaland, Vin Diesel rövid idő alatt ugrott bele Riddick, Cage és Toretto szerepébe. Úgy tűnik, utóbbi a kedvence, de ugyanez elmondható azokról is, akik megfordultak a francishe-ban, Statham és a Szikla pl. azóta sem akarnak szabadulni belőle. Míg kezdetben a „család” kizárólag az autós üldözésekre koncentrált és ezek az autók csak ritkán és kis időre szakadtak el az aszfalttól, azóta a létező összes jármű megfordult a filmekben, a fizika törvényei pedig csak ajánlások formájában voltak, vannak és lesznek jelen. Mint mindig, a tagok most sem vágynak semmi másra, csak normális és nyugodt életre, aztán persze mindig közbejön valami és/vagy valaki. Amit látunk, az állítólag a lezáró trilógia első része, melyben megismerhetjük Toretto sötét oldalát. 
 
A Charlize Theron alakította Cipher a többiek ellen fordítja Domot, hogy aztán Kubában – Walker korábbi kívánságának eleget téve –, New York utcáin és a sarkvidéken üldözzék egymást, utóbbi helyszínen jelesül egy tengeralattjáróval. A drámai hatás kedvéért éppen az összetartozásról papoló központi figura hány fittyet a saját maga által lefektetett, a többiek által is elfogadott szabályokra, miközben a korábbi részeknél is pörgősebb, akciódúsabb mozit ígérnek az alkotók.  
Hujber
2017.04.06
|
The Fate of the Furious
amerikai-angol-francia-japán-kanadai akciófilm, 136 perc, 2017
Egy titokzatos nő visszacsábítja Domot a bűn világába, ahonnét, úgy tűnik, nincs menekvés, sőt, arra is ráveszi, hogy árulja el a hozzá legközelebb állókat...
Rendező:

F. Gary Gray

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2017. április 13.
(31 kép)


Film premierek

Erdei boszorkány - Tűzpróba

cseh-dán-magyar-norvég fantasy, 90 perc, 2018

Undipofik

amerikai-kínai animációs film, 87 perc, 2019

John Wick: 3. felvonás - Parabellum

amerikai akciófilm, 130 perc, 2019

Szívek királynője

dán-svéd filmdráma, 127 perc, 2019

Éter

lengyel-litván-magyar-olasz-ukrán történelmi dráma, 118 perc, 2018
Játék
Bizet klasszikus operája, a Carmen táncfantáziaként született újjá.
Filmek a TV-ben
H
13
K
14
Sze
15
Cs
16
P
17
Szo
18
18:05
Harry Potter és a félvér herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:10
Viszlát, Christopher Robin
angol életrajzi film, 2017
18:10
Rejtélyes házasság
amerikai thriller, 2018
18:15
Maja, a méhecske
német-ausztrál animációs film, 2014
18:20
Az utolsó akcióhős
amerikai akcióvígjáték, 1993
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.