Anyák elszabadulva

est.hu:
5/10
|
olvasói
3/10 (19)
Amikor a Koszorúslányok végre elhozta a trágár, korhatáros bulikomédiák női változatát, még üdítően újnak hatott. Azóta viszont már sok víz lefolyt a Dunán, és kissé besokalltunk a bulikomédiáktól, lévén szinte az összes vígjáték ilyen mostanság.
A csömörünk közepébe érkezett meg a tavalyi Rossz anyák testvérfilmje, az Anyák elszabadulva, amiben négy, egymást a gyerekük sulijából ismerő anyuka úgy dönt, hogy eltöltenek együtt egy laza estét, persze a gyerkőcök nélkül. És ahogy a címből is sejthető, kissé elszabadulnak. A műfaj szinte összes kötelező kellékét kipipálják az alkotók, és nem állítjuk, hogy időnként ne lehetne nevetni egy jót az Anyák elszabadulvát nézve – főképp a színészeknek köszönhetően –, de ha a rendező egy kicsit is többet akart volna a klisék menetrendszerű felböfögésénél, mindenki jobban járt volna.
Tulu
2017.08.03
|
Fun Mom Dinner
amerikai vígjáték, 89 perc, 2017
Négy édesanya, akiket a gyerekeik különórája köt össze, úgy dönt, hogy eltöltenek együtt egy mókás vacsorát.
Rendező:

Alethea Jones

Forgalmazza: Big Bang Media
Bemutató: 2017. augusztus 10.
(6 kép)


Film premierek

Rambo V. – Utolsó vér

amerikai akciófilm, 89 perc, 2019

Folyékony arany

magyar dokumentumfilm, 77 perc, 2019

Az Aranypinty

amerikai filmdráma, 149 perc, 2019

Ad Astra – Út a csillagokba

amerikai-brazil sci-fi, 122 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973
Játék
Cinke igazán jó gyerek: nem zavarja a szüleit, akik nagyon elfoglaltak, és mindent megadnak neki ...
Filmek a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
18:10
18:15
Fivérek
holland film, 2017
18:20
Sirály
amerikai vígjáték, 2018
18:20
Ed Wood
amerikai életrajzi film, 1994
18:30
Bad Boys - Mire jók a rosszfiúk?
amerikai akcióvígjáték, 1995
Mától a mozikban az Ad Astra, ennek apropóján exkluzív interjunk a Pesti Estben és az est.hu-n. Link bióban, kedvcsináló sztoriban! #bradpitt #adastramovie #bradpittinterju
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.