Vetítések

Így neveld a sárkányodat 3.

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (38)
Immáron hetedik generáció óta élnek vikingek a Hibbant-szigeten, ám amióta sárkányvadászokból sárkányharcosokká váltak, egyre kevesebb hely jut mindenkinek. Eljött az idő, hogy Hablaty igazi vezetővé váljon Astriddal az oldalán.
Amikor kiderül, hogy nem Fogatlan az utolsó éjfúria, minden megváltozik. Szűk egy évtizede helyezte teljesen új megvilágításba ember és sárkány viszonyát a skandináv mondavilág köré felépítve a DreamWorks, az ötlet és a kivitelezés egészen az Oscar-jelölésig repítette hőseinket. A folytatásból megtudhattuk, hogy akárcsak az emberek, a sárkányok is sokfélék, vannak köztük jók és kevésbé jók is.
 
A felnövéstörténetet lezárva a harmadik részben Hablatynak a felnőttkor küszöbére érve nehéz döntéseket kell meghoznia, melyben szerepet kap egy Titokzatos Világ, a sárkányok otthona, amiről az apja oly sokat mesélt. Fogatlan ugyancsak arra született, hogy a fajtáját vezesse, a kérdés csak az, képesek-e erre önállóan, egymás nélkül is. Az Így neveld a sárkányodat 3. szívvel és lélekkel válaszol erre a kérdésre, miközben felnőttet és gyereket egyaránt kiszolgál.
 
A számítógépes grafika újabb szintet lépett, a lehetőségeknek csak a képzelet szab határt, egyszerre varázslatos, plasztikus és dinamikus. Többrétegű mozi rengeteg mondanivalóval, romantikával és akcióval, talán egy kicsit sűrű is. A játékidő a legkisebbek közül az edzettebbeknek kedvez, a sárkányok tudományos alapossággal bemutatott, de viccesre vett szerelmi élete egy külön kisfilmmel ér fel.
Hujber
2019.02.18
|
How to Train Your Dragon: The Hidden World
amerikai animációs film, 104 perc, 2019
Amikor Hablaty felfedezi, hogy Fogatlan nem az egyetlen éjfúria, meg kell találnia a Rejtett világot, egy titkos sárkány utópiát, mielőtt az önjelölt zsarnok, Grimmel találná meg.
Rendező:

Dean DeBlois

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2019. február 21.

Vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(12 kép)


Film premierek

Toy Story 4.

amerikai animációs film, 100 perc, 2019

Casanova - Az utolsó szerelem

francia történelmi dráma, 98 perc, 2019

Gyerekjáték

amerikai horror, 90 perc, 2019

Csekély esély

amerikai vígjáték, 125 perc, 2019
Játék
A tízéves Fortepan anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria.
Filmek a TV-ben
18:10
Casanova
amerikai kalandfilm, 2005
18:10
Afrika hív
német-osztrák romantikus film, 2011
18:15
Edie
angol film, 2017
18:25
Tini nindzsa teknőcök 2.: A trutymó titka
amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1991
18:30
Scooby-Doo és a Koboldkirály
amerikai animációs vígjáték, 2008
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.