Vetítések

Itt járt Britt-Marie

est.hu:
6/10
|
olvasói
5/10 (3)
A rend- és tisztaságmániás Britt-Marie 40 éve mos, főz és takarít hűtlen férjére, ám egy nap betelik a pohár. Buszra száll és bármiféle tapasztalat nélkül elvállalja egy gyerek futballcsapat edzését az isten háta mögött.
Miközben megpróbálja magát elfogadtatni a helyi közösséggel és rajongásig tisztelt elődje helyébe lépni, a múltban kutatva keresi az okokat, hogyan juthatott el idáig. Mint mindenhez az életben, az edzősködéshez is úgy áll hozzá, hogy listát készít a teendőkről, majd amit elvégzett, azt lehúzza. Igen ám, csakhogy itt és most gyerekekről van szó, akiknek mindene a foci, elismerésre vágyó, érző lényekről, akik szeretnének felnézni valakire. A drámai elemeket sem nélkülöző, az alaphelyzetet tekintve sokkal többre hivatott, kedves vígjátékból megtudhatjuk, hogy bár a szódabikarbóna sok problémára megoldást jelent, egzisztenciális válság esetén sajnos nem elég.
Hujber
2019.03.08
|
Britt-Marie var här
svéd filmdráma, 94 perc, 2019
A svéd háziasszony, Britt-Marie negyven év házasság után elhagyja a férjét.Egy isten háta mögötti kisvárosba, Borgba költözik, ahol egy focicsapaton kívül semmi sincs. Bár utálja a futballt, elvállalja az ifjúsági csapat edzőjének szerepét.
Rendező:

Tuva Novotny

Forgalmazza: Cirko Film
Bemutató: 2019. március 14.

Vetítések


Kapcsolódó cikkek

(16 kép)


Film premierek

Elrabolt világ

amerikai sci-fi, 109 perc, 2019

Mi

amerikai horror, 116 perc, 2019

Életem értelmei

belga-francia filmdráma, 98 perc, 2018

Colette

amerikai-angol életrajzi dráma, 111 perc, 2018

Bazi nagy francia lagzik 2.

francia vígjáték, 99 perc, 2019

A világ gyengéd közönye

francia-kazahsztáni filmdráma, 100 perc, 2018
Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Filmek a TV-ben
18:10
Az ördög Pradát visel
amerikai vígjáték, 2006
18:15
Godzilla
amerikai fantasy, 1998
18:15
Ragyogó világ
japán romantikus filmdráma, 2017 (feliratos)
18:15
Az ügynök halála
amerikai film, 1985 (feliratos)
18:30
Lángoló Mississippi
amerikai akciófilm, 1988
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.