Vetítések

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

est.hu:
7/10
|
olvasói
9/10 (3)
Állítsd helyre házamat! – szólt Krisztus a gazdag kereskedő fiához, akit Assisi Szent Ferencként ismerünk. A katolikus egyház feje az ő tiszteletére vette fel a Ferenc nevet.
Wim Wenders 2 éven keresztül forgatott a Vatikán engedélyével, miközben interjút készített a pápával és a tévéarchívum felvételeiből válogatott, megpróbált párhuzamot vonni a két életút között, kereste a közös jellemvonásokat az utazások, látogatások, meghallgatások során. Dokumentumfilmjében megmutatja, hogy a 800 évvel ezelőtt élt példakép öröksége, a bátorság és emberség miként él tovább, a föld, fedél és munka, mint az emberi méltóság alappillérei, hogyan vannak jelen a mában. Egy nyitott szemmel járó, a világ sorsáért aggódó és az új dolgokra fogékony, szelíd és humoros embert ismerhetünk meg, aki a teológia és a tudomány párbeszédét hangsúlyozza és képes a XXI. század kérdéseire XXI. századi válaszokat adni.
Hujber
2019.04.12
|
Pope Francis: A Man of His Word
amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018
A három Oscar-díjra jelölt Wim Wenders filmjében Ferenc pápa utazásaiba és vallással kapcsolatos nézeteibe nyerhetünk betekintést.
Rendező:

Wim Wenders

Forgalmazza: Pannonia Entertainment Ltd.
Bemutató: 2019. április 18.

Vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

Ha tetszett, ezt is nézd meg:

(13 kép)


Film premierek

Látomás

francia-japán filmdráma, 109 perc, 2018

Vízipók-csodapók - Felújított filmváltozat

magyar animációs film, 72 perc, 1983

Mia és a fehér oroszlán

dél-afrikai-francia-német családi film, 98 perc, 2018

Interjú Istennel

amerikai misztikus dráma, 97 perc, 2018

Hotel Mumbai

amerikai-ausztrál történelmi dráma, 125 perc, 2018

Ferenc pápa – Egy hiteles ember

amerikai-svájci dokumentumfilm, 96 perc, 2018

Egy nő fogságban

magyar dokumentumfilm, 89 perc, 2018

A gyászoló asszony átka

amerikai horror, 93 perc, 2019

Csodapark

amerikai-spanyol animációs film, 85 perc, 2019
Játék
Négy évet kellett várniuk a rajongóknak az Ivan & The Parazol legújabb lemezére.
Filmek a TV-ben
18:10
Végveszélyben
amerikai akciófilm, 1994
18:10
A vadrózsa völgyében - A szív parancsa
német romantikus dráma, 2006
18:15
Zoe
amerikai sci-fi, 2018
18:15
Bűnvadászok
olasz akcióvígjáték, 1977
18:25
Addams Family 2.
amerikai vígjáték, 1993
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.