A halál kilovagolt Perzsiából

olvasói
(0)
Az Író ír, és közben dönti magába a rossz lőréből készült fröccsöt. Előtte a „rettenetes üres papír”, amire írnia kell. Elhatározza, hogy a továbbiakban nemcsak egyszerűen inni fog, hanem dolgozni is mellette. Ennek a folyamatnak lehetünk tanúi, ahogy egy, a saját fiatalkori énjéről szóló elbeszélést próbál papírra vetni.
Miközben a fiatalságára emlékszik (a Fiúra és egy Krisztina nevű lányra, akivel a strandon ismerkedik meg, és aki megpróbálja megváltoztatni őt), egyre részegebb lesz, de a mű azért elkészül. 
 
Dr. Horváth Putyi - akit eddig főleg Tarr Béla filmjeinek szereplőjeként ismertünk - első önálló nagyjátékfilmje Hajnóczy Péter azonos című, 1979-ben megjelent kisregényének adaptációja. A két idősíkon játszódó történet mindkét hőse (az Író fiatal- és jelenkori énje) kísértésnek van kitéve: egyiküknek egy csábító fiatal nővel, másikuknak az alkohol csábításával kell szembenéznie. Mindkettejüknek azonos a feladatuk, meg kell próbálniuk önmaguknak maradni ezen külső erők ellenére is. 
 
Ha csak néhány sort olvasunk el Hajnóczy prózájából („Valóban érdekes, töltöttem az üres poharakba, hogy az iszákosság felőli vélekedéseket többnyire áthatja valami sajátos színezet, ami elnéző humorral telített leginkább, mintha a lerészegedés holmi csínytevés vagy kedélyes férfiszórakozás lenne, nem pedig kín, gyötrelem és rettegés...”), már akkor láthatjuk, hogy azt - legyen bármennyire képszerű és érzékletes - igen nehéz filmre adaptálni. A rendező munkája sem lett tökéletes adaptáció, helyette megmaradt izgalmas kísérletnek. Annál is inkább, mivel igazi kísérleti film: néha olyan, mintha Privát filmhíradót néznénk hangulatos zenei aláfestéssel a Filmmúzeumon, néha az Írót játszó Melis László elkezd üvölteni, hogy „Bagdadban ma nagy nap van, ülnek (vagy éppen b***nak) az arabok az ablakban”, néha meg rázendít, hogy „Fel-fel vitézek a csatára!” Mindezzel együtt - vagy éppen emiatt - hitelesen jeleníti meg egyszerre, egymással párhuzamban és ellentétben az alkotás és a szétesés folyamatát.
fürkész
2006.03.29
|
magyar filmdráma, 90 perc, 2005
Hajnóczy-adaptáció alkoholról, fröccsről és az alkotás nehézségeiről.
Forgalmazza: Mokép


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
Szo
26
20:00
Magas barna férfi felemás cipőben
amerikai vígjáték, 1985
22:00
Z Világháború
amerikai akciófilm, 2013
00:25
xXx 2: A következő fokozat
amerikai akciófilm, 2005
02:25
Memento
amerikai krimi, 2000
04:15
Oldboy
amerikai krimi, 2013
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.