Friss levegő

est.hu:
8/10
|
olvasói
9/10 (35)
A nemzetközi fesztiválsikereket követően immár a hazai nézők is beleszippanthatnak a kortárs magyar film üde, friss levegőjébe Kocsis Ágnes filmjének segítségével.
A film a 2006-os Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb első filmnek járó Simó Sándor-díjat, majd meghívást kapott a filmvilág egyik legjelentősebb seregszemléjére, a Cannes-i Filmfesztiválra, ahol a tekintélyes Kritikusok Hete elnevezésű szekcióban vetítették. A nemzetközi premiert követően számos fesztiválon szerepelt sikerrel, és most végre a hazai nézők is megismerkedhetnek Angéla és Viola csendesen hétköznapi, mégis mélyen tanulságos történetével. 
 
Angéla átlagosnak mondható kamaszlány, kamaszos vágyakkal (híres divattervező szeretne lenni) és egy olyan édesanyával, akit a foglalkozása miatt (Viola egy nyilvános WC-ben dolgozik) legszívesebben eltitkolna barátai elől. Kamasznak lenni persze akkor is nehéz, ha a mamánk nem melózik cikis helyen, és nem kell egy csonka családban vágyképekből apafigurát kreálnunk magunknak - elképzelhetjük tehát, hogy a csendes visszahúzódás és az anyja iránti dühkitörések között ingadozó Angéla jelleme mennyi rejtett feszültséget is takar. (Az Angélát alakító, amatőr Hegyi Izabella egészen nagyszerű élete első filmszerepében.) Ha pedig az első szerelem, az iskolai konfliktusok és a vágyálmok beteljesítésének nehézsége nem lenne elég gond, akkor majd jön a szerencsétlen véletlen, hogy hősünknek ne maradjon más választása, mint végleg felnőtté válni. 
 
A film emlékezetes képekkel, sajátosan ironikus humorral meséli el ezt az időtlen, mindig aktuális történetet. 
 
Odor Emília
2006.12.27
|
Fresh Air
magyar filmdráma, 109 perc, 2006
Illatmániás nyilvánosillemhely-alkalmazott és elvágyódó kamasz lányának története szép képekben, finom humorral elmesélve.
Rendező:

Kocsis Ágnes

Forgalmazza: Mokép
Bemutató: 2007. január 4.
(6 kép)


Film premierek

Jojo Nyuszi

amerikai-cseh-új-zélandi vígjáték, 108 perc, 2019

Hivatali eltávozás

amerikai horror-vígjáték, 86 perc, 2019

1917

amerikai-angol háborús film, 110 perc, 2019

Richard Jewell balladája

amerikai filmdráma, 129 perc, 2019
Játék
A 2008-ban alakult csapat joggal titulálható az európai színtér egyik legelismertebb keltapunkzenekarának.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
P
24
18:10
Hanna - Gyilkos természet
amerikai-angol-német thriller , 2011
18:15
Harry Potter és a Főnix Rendje
angol-amerikai kalandfilm, 2007
18:15
Egy pomponlány meggyilkolása
amerikai thriller, 2019
18:20
Piedone Afrikában
olasz-német akcióvígjáték, 1978
18:25
Horrorra akadva 3.
amerikai vígjáték, 2003
Szombat délelőtt gyerekprogram a Fűvészkertben! Menjenek a kertészkedni vágyók! @fuveszkert_kerteszet #kerteszkedes #gyerekkertesz #gyerekprogram
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.