A velencei kalmár

olvasói
9/10 (39)
Aki ismeri Shakespeare A velencei kalmárját, tudja, mennyire ellentmondásos mű. Egyszerre komédia és tragédia, hiszen a szokásos vígjátéki vándormotívumok (fiúnak öltözött lányok, a szerelmesek próbatétele), szép és vidám fiatal emberek mellett egy valódi tragikus hős is megjelenik benne Shylock, a zsidó uzsorás alakjában (aki ráadásul nem is egyezik meg a címszereplővel, mint azt sokan hiszik).
Michael Radford rendező (1984, Neruda postása) vállalkozása mindenképpen merésznek mondható, hiszen a mai hiperpíszi világban nagyon nehéz bármihez is nyúlni, amiben elhangzik a „zsidó” szó, másrészt az eredeti műben valóban találhatók antiszemita megnyilvánulások (ez természetesen nem azt jelenti, hogy a darab maga antiszemita lenne). 
 
Ő azonban ügyesen teremti meg a helyes arányokat: nemcsak Shylock kegyetlenségét mutatja be, de gyakran látunk olyan képsorokat is, melyekben a velencei zsidókat látványosan elkülönítik, megalázzák, leköpik. A szerepet ráadásul a ma élő egyik legnagyobb színészre osztotta. A drámában eleve Shylock a legsúlyosabb, legkidolgozottabb figura - Al Pacino játéka pedig a filmben ennek akkora súlyt ad, hogy mellette mindenki más (nehéz elhinni, de még Jeremy Irons is) törpének tűnik. És ha a darabban győznek is az elkényeztetett szerelmesek, a film maga pedig - okosan - nem igazít el, hogy kié is az igazság, elég meghallgatni az általa előadott monológokat, hogy tudjuk. S mindez nem volt elég a provokatőr rendezőnek: a Shakespeare-műben fellelhető homoszexuális vonatkozásokat olyan hangsúlyosan jeleníti meg, hogy néhányan biztos felszisszennek. Tehát vigyázat: mélyvíz, csak úszóknak! 
fürkész
2006.06.08
|
The Merchant of Venice
amerikai-angol-luxemburgi-olasz filmdráma, 138 perc, 2004
Shakespeare klasszikusának nagyszabású feldolgozása az 1984 rendezőjétől, parádés szereposztással.
Rendező:

Michael Radford

Forgalmazza: SPI
(7 kép)


Film premierek

Elrabolt világ

amerikai sci-fi, 109 perc, 2019

Mi

amerikai horror, 116 perc, 2019

Életem értelmei

belga-francia filmdráma, 98 perc, 2018

Colette

amerikai-angol életrajzi dráma, 111 perc, 2018

Bazi nagy francia lagzik 2.

francia vígjáték, 99 perc, 2019

A világ gyengéd közönye

francia-kazahsztáni filmdráma, 100 perc, 2018
Játék
Mikor Gellert Grindelwald, a nagyhatalmú sötét varázsló megszökik a fogságból, Albus Dumbledore, a Roxfort professzora Göthe Salmander segítségét kéri a szökevény felkutatásában.
Filmek a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
18:10
Vadászat a Vörös Októberre
amerikai akciófilm, 1990
18:10
A szerelem szárnyakat ad
német romantikus vígjáték, 2009
18:15
Godzilla
amerikai fantasy, 1998
18:25
Ideális otthon
amerikai vígjáték, 2018 (feliratos)
18:30
Trisztán és Izolda
amerikai-német-angol-cseh romantikus filmdráma, 2006
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.