Életben maradtak

olvasói
8/10 (4)
1972-ben október 13. péntekre esett. Ezen a napon zuhant le az Aeroflot Iljusin-62 típusú gépe Moszkva közelében. (71-ben és 73-ban is ugyanezen a napon zuhant le egy-egy Aeroflot gép.) A balesetben 176 vesztették életüket. Szintén ezen a napon az uruguayi légierő gépe - fedélzetén egy rugby csapattal - kényszerleszállást hajtott végre az Andokban.
A Fairchild FH-227D Montevideóból Chile felé tartott, amikor valószínűleg a pilóta hibájából a hegynek csapódott. A gépen tartózkodó 45 emberből 12 azonnal meghalt, további öt pedig nem érte meg a katasztrófát követő reggelt. A 28 túlélőnek valahogy meg kellett birkóznia a rendkívüli hideggel, ezért a gép roncsai között kerestek mendéket. Élelmiszerkészletük néhány tábla csokoládéból és pár üveg borból állt. A nyolcadik napon elvesztették egy újabb társukat és három nappal később a reményüket is, amikor egy rádióadásból arról értesültek, hogy nem kutatnak tovább utánuk.
 
Hosszas vívódás után, a túlélés érdekében úgy döntöttek, hogy halott társaik húsából fognak enni. A következő napokban még 11 társuk halt meg. (Nyolcan egy rájuk zúduló lavinától.) 62 nappal a baleset után a csoport három tagja elindult segítséget hívni. Sikerrel jártak, és a gép lezuhanását követő 72. napon a túlélők végre hazatérhettek. Frank Marshall (Kongó, Arachnophobia) rendező Piers Paul Reid regénye alapján és az egyik túlélő, Nando Parrado (Ethan Hawke alakítja.) segítségével vászonra vitte a történetet. 
 
 
fujisan
2006.06.09
|
Alive
amerikai filmdráma, 127 perc, 1993
Rendező:

Frank Marshall



Filmek a TV-ben
H
12
K
13
Sze
14
Cs
15
P
16
Szo
17
19:10
Buliszerviz
amerikai vígjáték, 2002
19:30
A suttogó
amerikai játékfilm, 1998
19:30
Deadwood - A film
amerikai western, 2019
19:30
Zombik
amerikai zenés vígjáték, 2018
19:40
Sommersby
amerikai dráma, 1993
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
12
K
13
Sze
14
Cs
15
P
16
Szo
17
19:05
Csoda Kitty
2017, 11. rész: Az akcióerdő
19:10
Veszélyes Henry
V. évad, 508. rész: Harmadik fejezet: Egy új hős
19:15
Maggie és Bianca - Divatból jeles
II. évad, 25. rész: Egy fura család
19:20
Szilaj a szabadon száguldó
II. évad, 14. rész: Lucky és a vasúti iram
19:25
Bűbájtábor
2018, 24. rész: A felmosórongy
Játék
Patrick deWitt nagysikerű regényéből készült ez a különleges hangulatú western, melyben egy testvérpár, Eli (Joaquin Phoenix) és Charlie Sisters (John C. Reilly) azt a megbízatást kapja, hogy végezzenek egy aranyásóval, aki meglopta főnöküket.
A rossz költészet világnapja van, írj bátran te is egy verset és kínozd vele a barátaidat/üzletfeleidet! #rosszkolteszetvilagnapja #augusztus18 #badpoemday #douglasadams
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.