3D vetítések

Taxi 2.

est.hu:
6/10
|
olvasói
9/10 (78)
Daniel, a turbómeghajtású taxis még mindig repeszt, mint az őrült.
Még mindig ugyanaz a csaja, Lily, akinek most is mindig felhevült állapotban kell várnia kedvesére, aki éppen az ő apját, a tábornokot fuvarozza (bár az első rész végén Danielt kinevezték a rendőrség hivatalos autóversenyzőjévé, de ez valahogy elfelejtődött.) Emilien, a kétballábas rendőr ugyan huszonhetedik nekifutásra megszerzi a jogosítványt, de ettől még ugyanolyan pancser, amilyen volt, ezért is meglepő, hogy a szép kolléganő, Petra, aki valahogy ottmaradt kölcsönben a német rendőrségtől, még most is viszonozza hősünk érzelmeit.
 
A felügyelő most is ragaszkodik a nyakatekert hadműveletekhez és a hülye jelszavakhoz, így nem csoda, hogy amikor a városba látogat a japán hadügyminiszter, minden balul üt ki. A minisztert különleges védelmi rendszerekkel felszerelt Peugeot-jából Petrával együtt elrabolják a gonosz japán bűnözők, akik persze csúcstechnikával és nindzsákkal dolgoznak. A rendőrség persze tehetetlen, csupán egy megoldás van: Daniel, a taxis, aki utálja a zsarukat és a katonákat, de barátjáért még arra is hajlandó, hogy beletaposson a gázba, frontálisan megütközzön a nindzsákkal, és megmentse a franciák becsületét. A Taxiban az a jó, hogy semmit sem kell komolyan venni. A gonosz – és a jó is – elnyeri méltó büntetését, de addig van rengeteg száguldás, autós üldözés, csihi-puhi és lövöldözés, de soha nem hal meg senki – leszámítva egy halálos balesetet szenvedett statisztát. A film tényleg vicces és szórakoztató, bár tény, hogy komoly meglepetésekre és eszelős ötletekre ne számítson senki, itt minden ki van számítva és pontosan adagolva.
 
Forrás: Est.Tv Magazin
2008.08.08
|
Taxi 2
francia-japán-német akcióvígjáték, 88 perc, 2000
Rendező:

Gerard Krawczyk

Színész:

Samy Naceri
(Daniel Morales)

Frédéric Diefenthal
(Émilien Coutant-Kerbalec)

Marion Cotillard
(Lilly Bertineau)

Emma Wiklund
(Petra)

Bernard Farcy
(Gibert felügyelő)

Jean-Christophe Bouvet
(Edmond Bertineau tábornok)

Edouard Montoute
(Alain)

3D vetítések


Linkek


Kapcsolódó cikkek

(16 kép)


Filmek a TV-ben
18:35
Varázs
amerikai vígjáték, 2018
18:40
Otthon, véres otthon
amerikai romantikus vígjáték, 1997
18:50
Szemfényvesztők
francia-amerikai akciófilm, 2013
18:50
A holnap határa
amerikai kalandfilm, 2014
18:50
Géniusz
amerikai életrajzi film, 2016
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:03
Pat, a kutya
2017, I. évad, 39. rész: Tank megmentése
04:05
Chuck megoldja
I. évad, 20. rész: A Jó, a Rossz és a Ud 1. rész
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, IV. évad, 742. rész: Az éjszaka
04:10
Timmy
III. évad, 7. rész
04:10
Pat, a kutya
2017, I. évad, 40. rész: Testőr
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.