Beszélj a szerelemről!

est.hu:
6/10
|
olvasói
6/10 (1)
Sophie Marceau-t tizennégy évesen ismerte meg a világ, mikor egy hirdetésre jelentkezve elnyerte a Házibuli című, később kultikussá váló francia film főszerepét. 1980-at írtak, s a bájos kislány meghódította a férfiszíveket - apákét, fiúkét egyaránt.
Azóta sok víz lefolyt a Szajnán. Elkészültek az első házibuli-film folytatásai. Aztán Sophie más rendezőknél, más történetekben is bizonyított. A kislányból ragyogó nő lett, s ezt igyekeztek kihasználni a filmesek. Még Antonioni is felfigyelt rá, és fontos szerepet osztott neki a Túl felhőkön című filmjében. S nem utolsósorban ő játszotta a két francia világsztárral, Delonnal és Belmondóval forgatott Két apának mennyi a fele? című bűnügyi komédia főszerepét.

Sophie Marceau-t végül megkísértette a rendezés gondolata. Az ötletből terv lett. A Beszélj a szerelemről! - francia filmes hagyomány - erősen önéletrajzi ihletésű. Nyílt titok, hogy egykori férjéhez fűződő kapcsolatába avatja be itt a nézőket. Olyan ez a film, mint egy 19. századi regény, legalábbis, ami az elbeszélő technikáját illeti. Egy válás krónikáját látjuk visszaemlékező stílusban. A szerelem születését, az első lépéseket az érzelem útján, a beteljesedést, majd a válságot és a szakítást. Marceau nem osztotta magára a főszerepet, egy hozzá nagyon hasonló színésznőre bízta azt.

2006.02.08
|
Parlez-moi d'amour
francia filmdráma, 98 perc, 2002
Három gyerek és tizenöt együtt lehúzott év után Justine és Richard végre rászánják magukat, hogy elváljanak. Sophie Marceau első rendezése önéletrajzi ihletéssel.
Rendező:

Sophie Marceau

Műsoron a TV-ben

Duna TV
 2019.08.23., péntek, 22:01

Linkek

(4 kép)


Filmek a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
20:25
Akéb sőnket - Nőj meg, teknős!
angol családi vígjáték, 2015
20:30
Ellenség a kapuknál
amerikai háborús film, 2001
20:30
High School Musical 2
amerikai vígjáték, 2007
21:00
Jet Li - Félelem nélkül
amerikai-hongkongi akciófilm, 2006
21:00
Az igenember
amerikai vígjáték, 2008
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
19
K
20
Sze
21
Cs
22
20:15
Littlest Pet Shop: Gyerkőcök világa
I. évad, 4. rész
20:15
A Thunderman család
II. évad, 210. rész: A nagy bukás
20:20
Bonbon és Bentley
2018, 22. rész: A suttogó sikolya
20:26
Bonbon és Bentley
2018, 23. rész: Bentley a dzsungelben
20:30
Sammy nagy kalandja - Menekülés a Paradicsomból
Játék
A Budapest Borfesztivál 28. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros egyik legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban.
Balatoni ajánlónk bióban! Badacsonyi futás (meg még sok más helyszínen is), gyenesdiási VW bogártalálkozó, Iszkiri zenekar a siófoki Plázson, Zamárdi B-my-lake és még sok sok program! #badacsony #dulorefutunk #iszkirizenekar #karavankemping #gyenesdias ##vwbogár #bogártalálkozó #bmylake
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.