Szűzijáték

est.hu:
8/10
|
olvasói
6/10 (23)
Miként egy bolha is sokkal több akrobatikus mutatványra képes, mint egy elefánt, sokszor egy baráti segítséggel összetákolt, apró költségvetésű amatőrfilm is sokkal szórakoztatóbb lehet egy hiánytalan gépparkkal forgatott, nagytestű - neadjisten szemle-győztes - drámánál.
Kovács (nem Kokó - a szerk.) István filmjének megvan minden erénye ahhoz, hogy tanítva mulattassa nézőit, és a Nomen est omenhez, napjaink másik art-mozikban játszott ötletes amatőrfilmjéhez hasonlóan szerethető figurákkal gazdagítsa a magyar „mozgókincset”. 
 
Történetünk hősei Budapesten élő fiatalok, a szex-alapú világkép kisemmizettjei, akik nem a testi, hanem a szellemi vonzalom erejében hisznek, tudat alatt mégis igazán jól esne nekik, ha végre elveszíthetnék szüzességüket. A vidékről írói ambíciókkal érkező, igencsak zárkózott Egon a kissé mufurc Annánál talál albérletet, és a két fiatal egy végigborozott éjszaka után úgy dönt, versenyre kelnek egymással ártatlanságuk elhajításában. A furcsa pár útja a szélhámos Szűzűző Kft. irodájától a kitárulkozásig vezet, s közben bepillantást nyerhetünk egy vélt (vagy valós) fővárosi szubkultúra mindennapjaiba. 
 
A Szűzijáték nagy műgonddal elkészített, kissé egyenetlen képi minőségű, de mindvégig groteszk felvilágosító film, melyből megtudhatjuk, hogy a hiba nem mindig a mi készülékünkben keresendő. 
csmozi
2006.11.14
|
magyar vígjáték, 89 perc, 2006
Nagyon low-budget film a két harminc körüli magyar szűzről, akik a Szűzűző Kft. "jóvoltából" nemcsak ártatlanságukat veszítik el, de szinte minden vagyonukat is.
Rendező:

Kovács István

Bemutató: 2006. november 16.
(3 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
10
K
11
Sze
12
Cs
13
22:25
Üvegtigris
magyar vígjáték, 2000 (ism.)
22:25
Sötét helyek
amerikai-francia-angol thriller, 2014
22:30
A Föld sója
brazil-francia-olasz dokumentumfilm, 2014
22:30
Egy meghasadt elme titkai
kanadai thriller, 2019
22:35
Hová tűntél, Bernadette?
amerikai vígjáték, 2019
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.