A sakál

est.hu:
6/10
|
olvasói
9/10 (65)
Az úgy volt, hogy De Gaulle-t az OAS (most nem mondom el micsoda, mert ez filmajánló) egy sikertelen merénylet után még mindig meg akarta ölni, ezért egy Sakál nevű, ám fizimiskára ismeretlen politikai bérgyilkost küldtek a nyakára, ami komoly feladattá vált az elhárításnak.
Na. Ebből lett a 70-es években egy jó kis francia film, ismert, de nem világsztár szereplőkkel, sokáig az is a kedvenceim közé tartozott. Aztán látták húsz év múlva ezt az amerikaiak, akik a sikerült francia filmeket egy az egyben le szokták másolni (Pl.: Nikita, meg egy másik, ami most nem jut az eszembe) neves aktorokkal, hát ez történt most megint, csak egy kis változtatással. Mivel történelmet csempészni nem lehet, az alaptörténetet áttették napjaink divattémájába, meg szóltak Poitier-nak, hogy valami franciás is legyen. (Hogy bonyolítsam, ő még a „Kis Nikitá”-ban is játszik!)
 
Jelen történetünk szerint a nemzetközi kooperációval lekapcsolt orosz maffiózó öccse megbízza a világ legjobb bérgyilkosát (ld.: fent), hogy nyírja ki az FBI igazgatóját, mert akkor jó lesz. Ám a Sakált itt sem ismeri senki, márpedig ő a legmodernebb eszközökkel dolgozik, és persze nyomtalanul. Az FBI tudja, hogy nincs esélye a gyilkossal szemben, de azt is tudja, kihez kell fordulni. A csajozásban megfáradt, ám még mindig gennyesen kinéző Gere-hez, de nem a borászhoz! Ő ugyan börtönben ül, mert igen rafinált IRA aktivista, de most éppen erre van szükség, mert ugye a kurvából tudjuk, mi lesz. Amnesztiáért cserébe segít ő szívesen, és versenyt fut az idővel, míg Willis gyakorolja a mesterségét és az új puskáját. Ez a rész kísértetiesen hasonlít francia elődjére, csak látványosabb. Na, szóval, nem mondom el, ki nyer a végén, gondolom kitalálható, meg amerikai, ám mégsem lesz annyira jó szórakozás, mint a húsz évvel ezelőtti. Mi több.
háopépé
2006.11.17
|
The Jackal
amerikai-angol-francia-japán-német akcióthriller, 124 perc, 1997
Forsyth klasszikusának, és a belőle készült film szabad feldolgozása: a szőkített kopaszodó és az ősz halántékú szépfiú nagyszabású küzdelme a politika mocsarában.
Színész:

Bruce Willis
(a Sakál)

Richard Gere
(Declan Mulqueen)

Sidney Poitier
(Carter Preston)

Diane Venora
(Valentina Koslova)

Mathilda May
(Isabella Zanconia)

J.K. Simmons
(T. I. Witherspoon)

Jack Black
(Ian Lamont)

Richard Lineback
(McMurphy)

John Cunningham
(Donald Brown)

(10 kép)


Filmek a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
Szo
11
18:10
A Lego-kaland 2
amerikai animációs film, 2019
18:10
Kétarcú január
amerikai-francia-angol thriller, 2014
18:25
Ruben Brandt, a gyűjtő
magyar animációs film, 2018
18:35
Amerikába jöttem
amerikai vígjáték, 1988
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
P
10
Szo
11
14:00
Tanuljunk Timmy-vel!
I. évad, 5. rész
14:00
Mr. Bean
2002, I. évad, 71. rész: Útépítés
14:00
Óz varázslatos birodalmában
amerikai animációs sorozat (ism.)
14:05
Vadócok
2018, I. évad, 39. rész: Egyedül
14:05
Tanuljunk Timmy-vel!
I. évad, 6. rész
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.