Fegyverszünet karácsonyra

est.hu:
8/10
|
olvasói
8/10 (17)
A Flyboys - Égi lovagok után folytatódik a filmen a második világháborúval szemben méltánytalanul elhanyagolt első világháború mozgóképes feltérképezése.
Ismét igaz történeten alapuló filmet láthatunk, de míg a Flyboysnak csak egy-egy - bár igen jelentős - epizódja szólt a bajtársiasságról és a fair playről, addig a francia Christian Carion (Egy fecske csinált nyarat) műve végig és egészében erre épül. Történt ugyanis 1914. karácsonyán - állítólag tényleg! -, hogy valahol a fronton az egymás ellen harcoló francia, skót, illetve német katonák saját kezdeményezésként fegyverszünetet kötöttek, átmentek barátkozni egymáshoz, és közösen ünnepelték meg a karácsonyt. 
 
A cselekmény körülbelül ennyi, de egy percig sem fogunk unatkozni. Sok apró történésen, rezdülésen, óvatos tapogatózáson és néhány figura közelebbi megismerésén keresztül követhetjük végig, ahogy először a zene, a dal, majd a hit, végül további közös vonások segítségével az ellenségek egymásra találnak: kezet ráznak egymással és ráébrednek, hogy nemcsak a hajukban mászó tetű a közös bennük (sőt, több lehet a közös bennük, mint az eltérő). És az egészben az a legfelemelőbb, hogy nincs szükség semmilyen hatásvadász plusz körítésre, hiszen mindez már önmagában olyan erős, hogy anélkül tud érzelmileg megérinteni, hogy giccses lenne. A könnyekig megható történetet pedig a legjobb európai színészek (a nemzetközi produkciókból is ismert Diane Kruger, Daniel Brühl - Good bye, Lenin! - és Guillaume Canet a Narcóból) játsszák el nekünk. 
 
fürkész
2006.12.07
|
Joyeux Noël
angol-francia-német-román háborús film, 116 perc, 2005
1914 karácsonya. Egy-egy lövészároknyi francia, német és skót katona elhatározza, hogy az ünnepek idejére fegyverszünetet kötnek. Megható igaz mese remek színészi alakításokkal.
Forgalmazza: SPI
Bemutató: 2006. december 14.
(10 kép)


Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
23
K
24
Sze
25
Cs
26
P
27
Szo
28
18:05
Dumbó
amerikai fantáziafilm, 2019
18:15
Rudi malac újra száguld
német családi film, 2007
18:15
Kézikönyv randevúhoz
kanadai romantikus vígjáték, 2016
18:20
Félvilág
magyar thriller, 2015
18:30
Nevem: Senki
olasz-francia-német akcióvígjáték, 1973
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.