Így készült
Így készült a Star Trek: Mindenen túl
J.J. Abrams ismét divatossá tette a Star Treket, majd lelépett a Star Warshoz, így az árván maradt legénysége most egy új kapitánnyal – rendezővel – a fedélzeten volt kénytelen helyt állni a hollywoodi nyári viharban. Megnéztük, milyen nehézségeken kellett ehhez átesniük.
Így készült a Tarzan legendája
A filmtörténet egyik leghíresebb figurája egy hosszúra nyúlt pihenő után tér vissza ismét. Vajon Edgar Rice Burroughs karaktere van annyira izgalmas, hogy a XXI. század nézőit is meghódítsa? Utánajártunk a kulisszatitkoknak.
Így készült A függetlenség napja: Feltámadás
Ritkán kell húsz évet várnunk egy folytatásra, főleg ha az első film annyira sikeres volt, mint A függetlenség napja annak idején. Utánajártunk, hogy mi tartott eddig, és miért volt ennyire nehéz ez a szülés.
Így készült a Központi hírszerzés
A kémes vígjátékok sosem mennek ki a divatból, és addig, amíg olyan menő párosokat hoznak össze, mint Dwayne Johnson és Kevin Hart, a közönség mindig kíváncsi lesz rájuk. Benéztünk egy kicsit a Központi hírszerzés kulisszái mögé.
Így készült a Szemfényvesztők 2.
2013 nyarának egyik meglepetéssikere volt az illuzionisták nagy trükkjeit és egy krimibe illő cselekményt felvonultató Szemfényvesztők. A siker hatására nem volt csoda, hogy elkészült a folytatás, aminek most egy kicsit benézünk a kulisszái mögé.
Így készült az Alice Tükörországban
Lewis Carroll híres könyveit már jó néhányszor láthatták életre kelni a nézők, de az kétségtelen, hogy a mai technológiával lehet azt a legcsodálatosabban megfilmesíteni. Tudják ezt a filmesek is, így nem csoda, hogy a Disney elkészítette az Alice Csodaországban folytatását, az Alice Tükörországban-t.
Így készült az X-Men: Apokalipszis
Minden idők legnagyobb mutánsos filmjével robban be májusban a 20th Century Fox, ami ráadásul vízválasztó lesz az X-Men-franchise történetében, ugyanis ezzel is lezárul egy trilógia. Azt még nem tudjuk, hogyan tovább, de a mostani filmről sok izgalmas érdekességet elárulunk.
Így készült az Amerika Kapitány: Polgárháború
Amikor Daniel Brühl az első forgatási napon a díszletben járt, rögtön megjegyezte, hogy ennek a filmnek az árából húsz másik film is kijönne. A Marvel nem kicsiben gondolkodott amikor egymásnak eresztette két legnépszerűbb képregényhősét.
Így készült A Vadász és a Jégkirálynő
Hófehér ezúttal távol maradt a mókázástól, viszont minőségi cserének lehettünk szemtanúi, ugyanis Kristen Stewart helyett ezúttal Emily Bluntot és Jessica Chastaint nézhetjük a mozivásznon ebben a látványos „folytatásban.”
Így készült a Cloverfield Lane 10
Sokakat ért meglepetésként, hogy a Star Wars: Az ébredő Erő mellett J.J. Abramsnek volt ideje egy másik franchise-ra is odafigyelni producerként. A Cloverfield Lane 10 a semmiből érkezett, de annál nagyobbat szólt. Lássuk, hogyan készült ez a titokzatos projekt.
3456789101112
8 / 12 oldal
Film premierek

Erdei boszorkány - Tűzpróba

cseh-dán-magyar-norvég fantasy, 90 perc, 2018

Undipofik

amerikai-kínai animációs film, 87 perc, 2019

John Wick: 3. felvonás - Parabellum

amerikai akciófilm, 130 perc, 2019

Szívek királynője

dán-svéd filmdráma, 127 perc, 2019

Éter

lengyel-litván-magyar-olasz-ukrán történelmi dráma, 118 perc, 2018
Játék
Vitális Ivánék új albuma stílusában kissé eltér az eddigiektől, és a punk, a hard rock és a pszichedélia irányába mozdul el.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.