Virágot Algernonnak

Veszprém, Pannon Várszínház
Daniel Keyes regénye, melyet első alkalommal láthatunk színpadon, a beilleszkedési nehézségeket, a másságot, és a magát egészségesnek, s ezzel magasabb rendűnek gondoló társadalom kirekesztő magatartását ábrázolja sokkoló mélységeiben.
Charlie Gordon csökkent értelmű, de csupa szív fiúnak született. Egy otthonban nőtt fel, s most egy pékségben dolgozik, ahol a többiek folyton gúnyolják.
 
Lelkesen jár Miss Kinien osztályába, ahol olvasni tanul, mert nagyon szeretne ő is normális, okos ember lenni. Algernon, a kisegér és egy kísérlet aztán mindent megváltoztat. Charlie és Algernon agyműtéten esnek át, mely rohamos szellemi fejlődést idéz elő mindkettőjüknél.  
 
Charlie szivacsként szívja magába a műveltséget, a tudományokat – azt hiszi, ha intelligensebbé válik, akkor szeretni fogják. Csakhogy szellemi fejlődésével természete is megváltozik, s végül ott találja magát valahol az emberi szellem legmagasabb csúcsán és az emberi kapcsolatok perifériáján. Ráadásul kiderül, hogy az eredmény sem nála, sem Algernonnál nem lehet tartós...
 
A Pannon Várszínház előadása hűen közvetíti a mély lélektani regényt, mely jóval többről szól, mint egy fogyatékos fiú történetéről. Szól rólunk, mindannyiunkról, hogy miként keressük helyünket a világban.  
 
 
Inga
2010.02.10
|
Játék
Németországban nagy színpadi sikere volt a vígjátéknak, amely kapcsolatokról, viszonyokról, hazugságról és igazságról szól őszintén és cinkos humorral.
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.