Nem tudok élni nélküled

Budapest, József Attila Színház
Tuti, hogy mindenkinek rögtön beugrott a dallam. És valószínűleg a folytatást sem kell súgni. (De azért: … „engedd, hogy élhessek veled! Nem tudok mással élni már, emléked úgy börtönbe zár”). Az Apostol együttes talán ezzel a slágerrel aratta legnagyobb sikerét.
Esetleg csak az Eladó, kiadó most a szívem kezdetű illetve szövegű nóta versenghet vele. A zenekar negyven évvel ezelőtt alakult, bár az eredeti felállásnak még nem volt tagja a mostanra a banda védjegyévé vált nagyszakállú frontember, Mezőfi József . Az alapító tagok konziba és zeneakadémiára járó diákok voltak, akik csak ösztöndíj-kiegészítés céljából kezdtek zenélgetni egy balatoni étteremben, ma meg musical született az életművükből.
 
A darab – ahogy az már a zenekarok slágerei köré írt zenés előadásoknál megszokott – rendelkezik történettel is. Egy 100 éves szálloda átalakítás utáni megnyitójára készülnek a szereplők, de a munka mellett természetesen a szerelem is helyet kap az évszázados falak között.  
 
Amaranta
2010.07.15
|
(6 kép)
Játék
A PanyolaFeszt arra törekszik, hogy a vidék hagyományait, értékeit csokorba gyűjtve megmutassa a helybélieknek és a faluba érkezőknek egyaránt.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.