Tizenegy perc

Budapest, Thália Színház
„Én három személy vagyok, attól függően, hogy épp kivel vagyok” – mondja magáról Maria, a Tizenegy perc című regény főszereplője. A lány egyszerre ártatlan, vad csábító és gyengéd védelmező, a férfiak bármelyiket megismerhetik.
Eleinte persze Maria is csak egyszerű fiatal. Kis falujából indul útnak, nagy álmokkal, de végül prostituáltként kell megélnie. A mocsokból egy megváltó szerelem segítségével mászhat ki, de ehhez meg kell tanulnia elhinni, hogy létezik szerelem. Coelho világhírű könyve és a belőle készült színdarab azt sugallja, hogy kockázatvállalás nélkül nincs boldogság.
 
A regényből Pozsgai Zsolt készített színpadi változatot, Szikora János pedig megrendezte azt, Gubás Gabival és Valentin Titániával a főszerepben. Az előadáshoz Gerendás Péter komponált fülbemászó, fájdalmasan szép zenét.
 
Csefke
2010.05.31
|
Játék
A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház vendégjátéka, Az eltört korsó érkezik a Szkénébe április 12-én és 13-án. Az előadást az anyaszínházban a múlt évad végén mutatták be, budapesti színház palettáján pedig most először szerepel.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.