Mária

Debrecen, Főnix Csarnok
Monumentális musical-ősbemutató részeseivé válhatnak azok, akik jegyet váltanak a debreceni Csokonai Színház és a Szegedi Szabadtéri Játékok közös produkciójaként létrejött Mária című előadásra, mely kétezeréves történetet dolgoz fel.
A történet a jelenkor egoista, őrült világára vetítve is értelmezhető tanulságokkal szolgál. A szűzanya hosszú, küzdelmes útját színpadra álmodó Szarka Tamás (a Ghymes frontembere) és a rendező, Vidnyánszky Attila közös munkájának eredményeképpen átütő erejű és látványos darab jött létre, melyhez méltó zenei anyag és szereposztás is társul.
 
Mária szerepében a 2007-ben Mensáros-díjjal jutalmazott, gyönyörű hangú Újhelyi Kinga művésznőt láthatjuk-hallhatjuk, de feltűnik az előadás során Földes László, azaz Hobo is, aki a szívtelen Kovácsot alakítja majd, illetve a szerző Szarka Tamás is felbukkan mint Hegedűs. A két debreceni előadás után jövő nyáron ismét találkozhatunk a magával ragadó musical-lel Szegeden, a Szegedi Szabadtéri Játékok programsorozatán belül. 
 
A debreceni ősbemutatókra a jegyek elővételben már megválthatóak. 
Xavér
2011.11.30
|
Játék
Kitűnő budapesti indie-rock zenekar, amely Európát is készül meghódítani.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.