Naftalin

Kecskemét, Katona József Színház
Terka megcsalja a férjét, ó, minő szörnyűség! Szerdánként egy bizonyos Laboda Péterrel randevúzik egy belvárosi lakásban. A férj persze erről mit sem sejt, gyanútlanul beállít a helyszínre; így aztán Péter a szekrényben köt ki.
A házaspár utazni készül, a szülők segítenek pakolódni, a házmester szeretné kiadni a lakást, és hogy, hogy nem, a nagy kavarodásban Laboda úr bent felejtődik a szekrényben.
 
Mindeközben Terka apja kölcsönkéri a lakást, és felviszi Patkány Etust, a színésznőt, aki nemsokára (előre szólunk) a szekrényben fog kikötni, amely eseménnyel elkezdődik a teljes fejetlenség… De ne szaladjunk ennyire a dolgok elejébe! Hiszen még az új lakók érkezéséről szót sem ejtettünk. Bizony, időközben az elhagyott lakásba hölgyek érkeztek, akik aztán egy pillanatra sem hagyják a történéseket elszabadulni – az addiginál is nagyobb káoszt teremtve. 
 
Heltai Jenő egyik legismertebb vígjátékát szokás a legjobb magyar „francia bohózatnak” is nevezni; a klasszikus bohózati hagyományokat tartja szem előtt, időtálló poénokkal és helyzetekkel tarkított eseményeket láthatunk a színpadon. A színdarab főszereplője a szekrény, amely hol Csémy Balázst, hol Danyi Juditot rejti; Sára Bernadette és Dunai Tamás, mint Téby Zita szülei nyitogatják a szekrényajtót, Esztergályos Cecília pedig az új bérlőként vendégszerepel Kecskeméten. Az előadás rendezője Cseke Péter. 
oops
2013.03.26
|

Szüret.
Szentendre, ÚjMűhely Galéria, október 22. - november 17.

Székely Annamária kiállítása.
Budapest, RaM Colosseum, október 24. - november 24.

Felvidék kincsei.
Budapest, Magyar Népi Iparművészeti Múzeum, október 25. - november 30.

Játék
Az Éles Gábor Triót a névadó 2009-ben hívta életre Móré Attilával, azzal a céllal, hogy egy sajátságos zenei nyelvet beszélő alkotói közösséget hozzon létre, mely 2010-ben Szkladányi András basszusgitárossal egészült ki.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.