Pionírszív

Budapest, Örkény István Színház (Stúdió), október 29. 19:30
Daniela Kapitánová regényének főhőse Samko Tále, egy 44 éves, enyhén szellemi fogyatékos, törpe növésű férfi.
Örkény István Színház (Stúdió)  (Budapest)
 
2019. október 29., kedd
19:30
 
2019. november 24., vasárnap
19:30
 
90 perc

Rendező: Szenteczki Zita

 

Szereplők:

Samko a hetvenes-nyolcvanas évek Komárnójában nő fel, itt járja naphosszat a várost a tolikocsijával, és papírt gyűjt. Gyerekkora óta nem tesz mást, mint próbál megfelelni a normalitás – vagyis a minden másságot, szokatlant kirekesztő többség – szabályainak; így lesz belőle lelkiismeretes besúgó, aki még azután is jelent, hogy a rendszer eltűnik a történelem süllyesztőjében. Samko groteszk pusztulás-történeteiből apránként rajzolódik ki az „kisember” portréja, akinek nálunk is ismerős mentalitása semmit sem változott a szocializmus megszűnésével.
(4 kép)
Játék
Roger Waters nagy sikerű 2017-18-as US + THEM világturnéjának amszterdami állomásán rögzített koncertfilm a világpremierrel egy időben, 2019 októberében, limitált vetítéssorozatban érkezik a hazai filmszínházakba.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.