Macbeth

Budapest, Szkéné Színház
A Macbeth Shakespeare legrövidebb tragédiája és egyben egyik leggyakrabban játszott műve, amit 2018 októberében mutattak be Szikszai Rémusz rendezésében, a Jászai Mari Színház és a Szkéné közös produkciójában Tatabányán.
170 perc
„A Macbeth a lélek vívódásáról és nem a hatalom megszerzésének mechanizmusáról szól. Becsületesnek lenni vagy engedni a kísértésnek, és akár gyilkosság árán is utat törni, érvényre juttatni önnön tehetségünket. Lady Macbeth nem csak támogatja Macbeth-et, de szinte bele is taszítja a bűnbe” – olvasható a darab ajánlójában.
Rajtuk kívül senki sem küzd a lelkiismeretével, senki sem próbálja meg ép ésszel túlélni saját sötét tetteit. Sokan halnak meg, de a történetükbe csak ők halnak bele. A Macbeth a cselekvés szabadságát teszi próbára. A paradoxonok tragédiája ez, egy hatalmas szabadvers az emberi lélekről. Ott van bennünk a jó mellett a rossz is, az érték mellett az értéktelen, a nagyvonalú mellett a kicsinyes. Történik mindez egy olyan országban, ahol mindenki fél, ahol senki sem őszinte, ahol mindenki önmagát tartja a legtöbbre és érdekei szerint hajlik és dörgölőzik a hatalomhoz.
Hol a megoldás? Gyilkosság, amivel Macbeth nem csak az álmot öli meg, hanem a jövőt is? Vagy királyi terv szerint lesz rend, ahol mindenki tudja a helyét. A thánokból grófok lesznek, jöhet a törzsi Skóciában a feudalizmus. Ha fájdalmas is, de Lady Macbeth-nek talán igaza van: „Csalni a világot: légy, mint a világ”.  
 
A Jászai Mari Színház és a Szkéné közös produkciója.
2019.01.16
|
Játék
Kitűnő budapesti indie-rock zenekar, amely Európát is készül meghódítani.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.