Műsoron

Drága örökösök

magyar filmsorozat, III. évad, 19. rész: Szamár
Szereplők:

Bede-Fazekas Szabolcs

Hajdu Steve (Palágyi Sándor)

Járó Zsuzsa (Szappanos Mónika)

Koltai Róbert (Szappanos Kálmán)

Kovács Lehel (Szappanos Kristóf)

Lengyel Ferenc (Szappanos Tibor)

Makranczi Zalán (Dr. Lendvai Róbert)

Mohai Tamás (Kasztner-Szappanos Tamás)

Ullmann Mónika (Dr. Csomós Andrea)

Fekete Linda (Varga Anikó)

Epizód tartalma:
Dani és Tibi bizalma is megremeg, Krisztiánnak kiadják az útját, Józsi meglátogatja Mónikát. Vali dolgozni kezd a cukrászdában, Tibit pedig egy szamár menti meg szorult helyzetéből.

A sorozatról:
A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.
(18 kép)

Műsoron a TV-ben

2020.02.18., kedd, 13:25|20:05
2020.02.19., szerda, 13:25|20:05
2020.02.20., csütörtök, 13:25|20:05
2020.02.21., péntek, 13:25|20:05
2020.02.24., hétfő, 13:35|20:05
2020.02.25., kedd, 13:35|20:05
2020.02.26., szerda, 13:35|20:05
2020.02.27., csütörtök, 13:35|20:05
2020.02.28., péntek, 13:35|20:05
Filmek a TV-ben
18:10
Inferno
amerikai akciófilm, 1999
18:35
November
észt fantáziafilm, 2017 (feliratos)
18:40
...és megint dühbe jövünk
olasz akcióvígjáték, 1978
18:45
Leharcolt oroszlánok
amerikai vígjáték, 2003
18:45
A testőr
amerikai akciófilm, 2006
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:06
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 31. rész: Kamucica
04:09
A hármasikrek
I. évad, 63. rész
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, V. évad, 972. rész: A sor
04:13
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 32. rész: Csillag születik
04:15
Game Shakers
II. évad, 219. rész: Clam Shakers, Part 1
Játék
Amit nem látsz, az is árthat neked. Az Emmy-díjas Elisabeth Moss a főszereplője ennek a félelmetes modern mesének, melyet a Universal klasszikus szörnykaraktere ihletett.
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.