Műsoron

Drága örökösök

magyar filmsorozat, III. évad, 61. rész: A halál oka
Szereplők:

Bede-Fazekas Szabolcs

Hajdu Steve (Palágyi Sándor)

Járó Zsuzsa (Szappanos Mónika)

Koltai Róbert (Szappanos Kálmán)

Kovács Lehel (Szappanos Kristóf)

Lengyel Ferenc (Szappanos Tibor)

Makranczi Zalán (Dr. Lendvai Róbert)

Mohai Tamás (Kasztner-Szappanos Tamás)

Ullmann Mónika (Dr. Csomós Andrea)

Fekete Linda (Varga Anikó)

Epizód tartalma:
Tamás Pestre száguld egy fontos ügyben, Tibi és Vali pedig Kárásziba látogat. Renátó és Olga ruhapróbán vesz részt, Dani hirdetése érdeklődőre talál, Stefit pedig furcsa jelenségek tartják álmatlanul.

A sorozatról:
A falusi nagypapa halála után kiderül, hogy az öreg hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőtt korú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.
(18 kép)

Műsoron a TV-ben

2020.03.31., kedd, 13:40|20:15
2020.04.01., szerda, 13:40|20:15
2020.04.02., csütörtök, 13:40|20:15
2020.04.03., péntek, 13:40|20:15
2020.04.06., hétfő, 13:40|20:15
2020.04.07., kedd, 13:40|20:15
2020.04.08., szerda, 13:40|20:15
2020.04.09., csütörtök, 13:40|20:15
Filmek a TV-ben
18:10
A talaj a lábam alatt
osztrák film, 2019
18:15
Szerelemmel fűszerezve
amerikai romantikus film, 2019
18:15
Só, bors, szerelem
amerikai romantikus vígjáték, 2017
18:20
Mission: Impossible - Fantom protokoll
amerikai akciófilm , 2011
18:40
Rossz társaság
amerikai akcióvígjáték, 2002
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
04:06
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 19. rész: Otthon bűzös otthon
04:07
A hármasikrek
I. évad, 5. rész
04:10
Gumball csodálatos világa
2011, III. évad, 481. rész: A Pató Pálok
04:13
Bonbon és Bentley
2018, I. évad, 20. rész: Gyári hiba
04:14
Találd ki, mennyire szeretlek!
I. évad, 23. rész
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.