Hírek
Ismét pályázatokat hirdet a Gödöllői Természetfilm Fesztivál
Idén is kiírta pályázatait a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál, és ezúttal új területeken is kipróbálhatják magukat a természetbarátok.
Műanyagböjt kampány indult, a tét egy élhető bolygó!
Március 6-tól, a hagyományos nagyböjti időszak kezdetével egy időben műanyagböjt kampányt indít a Humusz Szövetség azzal a céllal, hogy ráirányítsa a figyelmet a minket körülvevő műanyagszennyezésre.
Idén nem lesz Valyo Kikötő
Csupán egyetlen napra nyit meg idén a Valyo Kikötő. A március 15-ei nyitóbuli rögtön a záróbuli is lesz egyben, ahol a jelenlévők elbúcsúzhatnak a helyszíntől, ami a Budapesti Atlétikai Aréna építési, felvonulási területe lesz hamarosan, ezért többé nem vehető bérbe.
A tanító is holtig tanul… - Jön a II. Pedagógus Expo
A legfrissebb pedagógiai módszerekre és eredményekre nyit ablakot a Pedagógus Expo február 23-án a Budapest Kongresszusi Központban. A rendezvény házigazdája Novák Péter, az előadók sorát pedig többek között olyan nagy személyiségek gyarapítják, mint Böjte Csaba, Gyarmati Éva vagy Jocó Bácsi…
Dalíró pályázatot hirdetett meg a rendőrség
A biztonságos közlekedéshez kapcsolódó témában dalíró pályázatot írt ki a DUE Médiahálózat és az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság 14 és 24 év közöttieknek. A beérkezett műveket Nagy Ricsi énekes vezényletével zsűrizik.
A Rubik-kocka is kapott egy miniszobrot a fővárosban
Újabb mini gerillaszobor tűnt fel Budapesten, az alkotó ezúttal is Kolodkó Mihály, aki tegnap tette fel a Facebookra legújabb művéről készült fotóját, ami egy Rubik-kockát ábrázol. Aki meg akarja nézni az alkotást, annak a Batthyány térhez kell elzarándokolnia.
A Super Bowl egyik látványossága volt Szőke Gábor Miklós Atlanta Falcon szobra
Az 53. Super Bowl előtti napon látta először Szőke Gábor Miklós saját alkotását, az Atlanta Falcon szobrot teljes pompájában, az elkészült stadionnal együtt. Faragó Richard és Buday Zoltán ekkor találkozott is a művésszel, aki interjút adott a Sport TV-nek.
Programsorozattal ünneplik Robert Burns születésnapját Budapesten
Zenés, táncos, irodalmi és jótékonysági programokkal ünneplik a világhírű skót költő, Robert Burns (1759-1796) születésének évfordulóját január 25-től 29-ig Budapesten.
Ma van a magyar kultúra napja
Díjátadókkal, irodalmi estekkel, könyvbemutatókkal, koszorúzással és képzőművészeti kiállításokkal is ünneplik a magyar kultúra napját országszerte - Szentendrén például Himnusz-flashmobot tartanak.
Budapest ismét versenybe szállt a legjobb európai úti cél címért - Szavazz te is!
Ismét a legjobb 20 között versenyez a főváros a legjobb európai úti cél címért: január 15. és február 5. között bárki szavazhat, hogy Budapest az European Best Destination szervezet szavazásán az első helyre kerüljön.
12345678910
1 / 68 oldal
Játék
A nagy hatású Stephen King-regény alapján készült film Dr. Louis Creedet (Jason Clarke) követi, aki feleségével, Rachellel (Amy Seimetz) és két kisgyermekükkel Bostonból kiköltözik vidékre, Maine-be.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.